Megnyílt a 40. sajtófotó kiállítás

Megnyílt a 40. sajtófotó kiállítás

Péntek reggel nyitották meg a 40. Sajtófotó Kiállítást Békéscsabán, a Szent István téren, melyben a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium immár harmadszorra is nagy szerepet vállal.

A kiállítás célja, hogy bemutassák Magyarország előző évét, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk az országot. Bánkúti András, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a képeken keresztül szemlélhetjük a koronavírus övezte időszakot, annak hatásait.

 

Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– Sikerült bejutni az egyik nagyon jó fotográfusunknak a Covid intenzív osztályra. Nem volt könnyű, mert oda tilos beengedni a sajtót. Az igazgató végül megértette, hogy máskülönben nem marad semmilyen kép, dokumentáció arról, hogy milyen hősiesen küzdenek az egészségügyi dolgozók az életünkért – ecsetelte Bánkúti András.

 

Fotó: behir.hu

 

A főtéren megmutakozik a sport, a boldogság, a természet és a művészet, közel száz díjazott képen keresztül. Többségükön valamilyen módon fellelhető a koronavírus-járvány. Az elmúlt évek korlátozásai miatt nem lehetett közösségi terekben összegyűlni, a szervezők ezért az utcákra vitték a kiállítást, hiszen ez volt az egyetlen módja a találkozásoknak. Bánkúti András kiemelte azt is, hogy a tárlat azért indult vándorútra, mert nem mindenki tud elutazni például Budapestre, hogy megtekintse és elmerüljön a kiállítás szépségében.

A kiállítást Békéscsaba alpolgármestere nyitotta meg. Varga Tamás arról beszélt, hogy a jubileumi rendezvények váltják egymást a főtéren, hiszen véget ért a 30. Csabai Garabonciás Napok és megnyílt a 40. Sajtófotó Kiállítás. Az alpolgármester kiemelte, hogy jó fotó nincs jó fotós nélkül. Mint mondta: elengedhetetlen a kompozíció, az egyedi gondokodás.  

A szervezők minden nagyobb városba szeretnének eljutni a tárlattal. Békéscsabára azért esett a választás, mert van fotográfiát oktató intézmény a megyeszékhelyen. A BSzC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium fotószakos oktatója kiemelte, hogy a kiállítást az egész városnak készítették. 

– Úgy gondolom, hogy nem csak a mi, hanem a többi iskola diákjainak, a városnak készítjük ezt a kiállítást. Egy kicsit önös érdek is, hogy a diákjaimnak el tudjak hozni egy olyan kiállítást, amely magas szinvonalú, illetve amelyből tudnak inspirálódni – emelte ki Imre György.

A tárlat november hetedikéig várja a látogatókat Békéscsabán, a Szent István téren. 

 

Galéria